A médiának szóló információk
A Vénusz-átvonulás 2004 program egy összeurópai tudományos felfedező program,
amelyet az Európai Unió támogatásával és kezdeményezésével indítottak el az
Európai Tudományos Hét keretében. Annak érdekében, hogy a
programról és magáról az átvonulási eseményről minél szélesebb kör tudomást
szerezzen, és lehetőleg részt is vegyen vagy figyelemmel kövesse, azért a
program szervezői a média minél szélesebb köreit be kívánja vonni a programba.
Ennek érdekében igen sokrétűen támogatni kívánja a médiát, úgymint megfelelő
minőségű képekkel, ábrákkal, anyagokkal, szaktanácsokkal, animációkkal,
videókkal, stb.
Az esemény sok szempontból ideális időpontban lesz. A megfigyelhetőséget,
reméljük, az időjárás nem fogja befolyásolni. Az esemény időtartama
kb. 6 óra a kora reggeli óráktók kora délutánig, így nem lehet elszalasztani.
A legcsodálatosabb élmény egy ilyen eseményt a saját szemünkkel látni és végigkövetni, azonban azoknak, akik valamilyen oknál fogva
nem tudják ezt megtenni, azok részére a média segítségével kell az eseményt
közelebb hozni.
A program magyarországi szervezői készséggel
állnak bármely médium rendelkezésére.
Bármely médiaképviselő jelentkezését szívesen fogadják a program nemzetközi
szervezői is: vt-2004@eso.org.